teljesítménytúra

2010. júl.
12

Fárasztó hétvége

A szombati éjszakai túrát követően, mintegy 3 óra alvás után már keltem is, hiszen indulni kellett az idei Szurdok teljesítménytúrára. A nagy esőzések miatt sokáig kérdéses volt a túra vonalvezetése, hiszen ez a teljesítménytúra pontosan azokon a szurdokokon vezet, melyeket életveszélyessé válásuk miatt le kellett zárni. Szerencsére 1 héttel a túra előtt a Pilisi Erdészet feloldotta a látogatási tilalmat, így a teljesítménytúra az eredeti volnalvezetésen lett megtartva.

2010. jún.
5

Kinizsi 40

Harman Marcival ketten részt vettünk az idei Kinizsi 40 teljesítménytúrán múlt szombaton. 8 óra 10 perc alatt teljesítettük, de túl sok maradandó emlékünk nem maradt róla. Ez egy kevésbé látványos, de igazi, menetelős teljesítménytúra volt. A szervezés is remek volt, rengetegen voltak, az egyetlen hiányosság, hogy az idei leírás már kevésbé szerencsésre sikerült. De beszéljenek inkább a képek.

2010. ápr.
25

Hanák Kolos teljesítménytúra 2010

A klubprogram dátumütközése nem volt szerencsés, mi Marcival ketten a természetjárás egy másik formáját választottuk szombatra. A Hanák Kolos Turistaegyesület hagyományos évi teljesítménytúráján vettünk részt, ám a tavalyitól eltérően ezúttal már a középső, 36 km-es távot választottuk.

2010. feb.
1

Téli Mátra Teljesítménytúra

Hó, jég, hideg, tömeg, csúszkálás. Röviden így lehetne összefoglalni az év (számomra) első teljesítménytúráját, melyet a Hanák Kolos Turistaegyesület szervez minden évben. Szombaton reggel 8 órakor találkoztuk Marcival Gödöllőn, a Művelődési Ház parkolójában, úgy gondolván, hogy Mátrafüredig azt az 59 km-t 1 óra alatt letudjuk kocsival. Az éjjel óta szakadó, sőt egyenesen ömlő hóesés azonban keresztülhúzta a számításunkat.

2009. aug.
31

Lábatlan 35 teljesítménytúra

Mivel szombaton is munkanap volt (már akinek, ugye Marci?), hétvégém egyetlen szabadnapjának programja mi is lehetett volna más, mint az enyhe képzavarral küzdő Lábatlan 35 Teljesítménytúra a Gerecsében, a Teljesítménytúrázók Társasága szervezésében. Fél nyolc felé találkoztunk Marcival a szokott helyen, és meg sem álltunk a tatabányai autóbusz végállomásig. Illetve egy tatabányai benzinkútnál egyszer mégis, hiszen a múlt héten megfogadtuk, hogy saját térkép nélkül soha többet sehova.

2009. aug.
22

Bükki bosszúság

Elég hálátlan, és kellemetlen feladat beszámolót írni egy olyan túráról, melyben sok köszönet sajnos nem volt. Elég régóta nyomjuk már a Marcival ezeket a teljesítménytúrákat, és ilyen szinten még soha nem kavarodtunk el, mint tegnap a Bükkben. Részben persze a mi hibánk, hisz az egy alapvető dolog, hogy saját térkép nélkül nem indulunk el, ám mi mégis megtettük.

2009. júl.
13

Szurdok 40

Szabadságom miatt nem találkozunk nap mint nap, így kedden dobott meg egy emaillel Harman Marci, hogy menjünk túrázni vasárnap a Pilisbe. Idén ugyanis ötödik alkalommal rendezte meg az Útvonalkövetők Klubja (Gethe Laciék, az Isaszegi Csata Emléktúra társrendezői) a Szurdok 30 és 40 teljesítménytúrát. A 30-as táv Pomázról vezetett Dobogókőre, de az idei útvonalszervezés miatt, aki tovább akart menni a 40-esre, az (biztonsági okokból csak) 16 óráig megtehette ezt, így egy Dobogókőtől induló nagy körrel még megtoldhatta a végét.

2009. május.
4

Vérteskozma 30 teljesítménytúra

Korai keléssel és indulással kezdődött a vasárnap, hiszen 06.20-kor már találkoztunk Marcival Budapesten. Hátizsákomban semmi ehető, vagy iható nem volt, ezért ennek elhárítására fél nyolc magasságában megálltunk Bicskén a Spar parkolójában. A bolt előtt ténfergő 3 hölgy észrevette, hogy vásárlási szándékkal haladunk az üzlet felé, ezért az egyikük odaszólt nekünk úgy félvállról: Nincs nyitva a bóóót. Magának is jó napot! Cserébe szemben nyitva volt a pékség, meg 1 sarokkal arrébb a Lidl is, így ez az akadály is elhárult.

Feliratkozás RSS - teljesítménytúra csatornára