Az új cégautó projekt
Nos, egyenesbe kerülni látszik a Wagon R+ tajgetoszra tevése. Kicsit kalandos ez a történet, mely igazából tavaly ilyenkor kezdődött, amikor felmerült a cégnél, hogy már elég „öreg” ez a Suzuki, le kéne cserélni. Akkortájt elkezdtem valami jól felszerelt, megfizethető árú autót keresni, és pont akkor jelent meg a Hyundai új modellje is, az i30.
Mind formára, mind felszereltségre, mind az árát tekintve szerelem volt első látásra. Pláne fehérben, bár erről csak fénykép volt elérhető, mivel a szalonban csak kék színű autó volt. Szumma-szummárum úgy alakultak a különböző számítások, hogy végülis nem cégautó lett belőle, hanem saját.
Teltek múltak a hónapok, és nagyon sok kilóméter lett az i30-ban, mivel persze avval jártunk be dolgozni, a Wagon R+ meg egyszerű kutyás autó lett, és itthon állt a garázsban. Mivel a bejárás napi - minimum - 70 km, az i30 fél éves korára megérett a 20 ezres szervízre. Na ekkor ismét előtérbe került, hogy kéne egy olyan autó, ami pici, keveset fogyaszt, dízel, jól felszerelt, és elvisz a melóhelyre, meg haza.
A márka számomra már nem kérdés, bár sokan ódzkodnak a Hyundai név hallatán. Nekünk Hyundai-osoknak addig jó, amíg sokan ódzkodnak, és mi kurva jó autókat veszünk relatíve olcsón. Pár ódzkodó már megjárta a szervízt azóta az újabb kocsijával, de sebaj, mi addig csak tankolunk és megyünk. Mint a golyó, ha kell, mert az a 109 paci azért megy ám fel a tarcsai dombra, mint a mérgezett egér, ha épp bealudtunk egy picit reggel.
Szóval Hyundai. És pici. És dízel. És jól felszerelt. És fehér. Hát ez nem más, mint az i10. Nyáron megegyeztünk egy kereskedővel mindenben, a beszámításban, az árban, de sajnos azóta sincs az országban ilyen paraméterekkel rendelkező autó. Az utolsó importőri információk alapján dízel mostanában nem is jön. Van viszont olyan, ami pont az a legjobban (Style) felszerelt modell, ami kellene, dízel is, csak éppen fekete. Szükség törvény bont (autó = fehér), szóval fekete lesz.
Elvileg a jövő hét közepén a kereskedésbe érkezik az ország egyetlen dízel, Style felszereltségű i10-e, és megkezdődnek a papírmunkák. Szóval mostmár úgy kell vigyázni a Suzukira, mint a hímes tojásra.
zly