2008. nov.
16

Az izzócsere

Pár napja félszemű Jumurdzsákként közlekedtünk az i30-al. A bal oldali tompított fél éves korban történt cseréjét követően most a jobb oldali tompított - így egy év után - adta fel a további küzdelmet. Tegnap a túra után beközlekedtem a teszkóba, hogy beruházzak egy H7-es izzóba, mivel a gyári izzókészletben még véletlenül sem H7-es halogén van. Okos árukapcsolásként mindenféle izzó van itt egyesével, de a H7-es halogén csak és kizárólag készletben vásárolható meg. Sebaj, kell, most.

Maga az izzócsere egyébként 12.6 másodpercig tart. A teljes kánaánhoz azért előtte és utána rá kell kalkulálni egy hangyafasznyit hosszabb periódust is. Ez pedig a komplett lámpatest kivétele, majd visszahelyezése, mivel másképp semmiképpen nem férsz hozzá a munka lényegi részéhez. Csak 2 csatlakozó megy rá és 3 csavar tartja az egészet. Pikk-pakk meglesz ez gondolná az ember. A 2 csatlakozó hamar lejön, sőt a 3 csavar is igen hamar kinn van.

És ekkor jön a munka java, vagyis vedd ki a lámpatestet kompletten. Így cincálod, úgy cincálod, az Istennek sem jön ki sehogy. Szemmel láthatóan nagyobb a lámpatest, mint ahol ki kéne jönnie. Úgy 10-15 percnyi toszakodás után valahogy olyan pozícióba kerül, hogy enged, és már kinn is van. Az izzócserét követően mehetne is rögtön vissza. Ahha. Megnézném azt a robotot, amelyik ezt a szerkezetet a gyárban a helyére rakja, de most komolyan. Természetesen bemegy valahová úgy pár perces tökölés után, de még véletlenül sem a helyére. Lehet ismét cincálni, de ezúttal ismét egy picit kifelé. És egyszercsak cupp, a helyén van. 2 csatlakozó, 3 csavar, és kész. Újra világít.

A bal oldali izzó cseréje 1000 forint körüli plusz volt a 20 ezres szervízen. Ennél most több volt csak az anyagköltség. Szóval elgondolkodtató, hogy érdemes-e elmenni az izzóért, házilag idegeskedni, hogy miért nem jön ki, miért nem megy vissza helyére. Azt hiszem, a 40-es szervíznél cserélve lesz mind a kettő, ha kell, ha nem.